Tanmese a boldogságról
Egy túlterhelt amerikai üzletember orvosai tanácsára nyaralni ment egy mexikói tengerparti faluba. Az első reggelen, miután egy céges telefonhívás után már nem tudott visszaaludni, kisétált a partra, hogy kiszellőztesse a fejét. Egy csónak állt a dokkban, a halász kosarában néhány tonhal verdesett. Az amerikai megdicsérte a szép fogást, és megkérdezte a halásztól, mennyi idő alatt fogta ki a halakat. Alig egy óra alatt, válaszolta a mexikói, meglepően jó angolsággal.
– Miért nem marad kint tovább, hogy több halat fogjon? – kérdezte az üzletember.
– Ennyi elég ahhoz, hogy eltartsam a családomat – felelte a halász.
– És mivel tölti a nap további részét?
A mexikói elmosolyodott.
– Játszom a gyerekeimmel, sziesztázok a feleségemmel, este pedig a kocsmában borozgatok és gitározok a barátaimmal. Boldog és teljes életet élek, senor.
Az amerikai nevetett és kihúzta magát.
– Uram, én a Harvardon diplomáztam közgazdaságtanból, és segíthetek önnek. Több időt kellene töltenie halászattal, és a haszonból vehetne egy nagyobb hajót, aztán a megnövekedett zsákmányból további hajókat. Végül egy egész halászhajóflotta tulajdonosa lenne. Ha nem viszonteladónak adná el a fogást, hanem közvetlenül a fogyasztóknak, előbb-utóbb megnyithatná a saját konzervgyárát, ahol ön ellenőrizné a feldolgozást és a forgalmazást. Persze felköltözne ebből a kis faluból Mexikóvárosba, aztán Los Angelesbe, ahol megfelelő menedzsmenttel működtethetné terjeszkedő vállalkozását.
– De senor, mennyi időbe telne ez az egész? – kérdezte a halász.
– Tizenöt–húsz évbe.
– És azután mi lenne?
Az amerikai elnevette magát, és azt mondta: – Most jön a java. A megfelelő időben belépne a tőzsdére, eladná a vállalata részvényeit és dúsgazdag lehetne. Milliókat keresne.
– Milliókat, senor? És aztán?
– Azután nyugdíjba menne, és egy kis tengerparti halászfaluba költözne, ahol sokáig aludna, halászna egy kicsit, játszana az unokáival, sziesztázna a feleségével, esténként pedig a kocsmában borozgatna és gitározna a barátaival…
