Barion Pixel

A megszolgált pénz (kabard népmese)

Volt egyszer egy jómódú ember, annak meg egy lusta fia. Az apa reggeltől estig dolgozott, a fiú meg naphosszat csak lustálkodott. Nem is tudta, mi az a munka. Azt ette, itta, amit készen tettek eléje, olyan ruhákban járt, amit más keze készített. Ráadásul az apja pénzét is számolatlanul költötte.

Megelégelte ezt az apa, és elhatározta, hogy munkára szoktatja a fiát. Elvitte a szomszéd faluba, és béresnek adta egy esztendőre egy aranypénzért.

Nem tetszett a fiúnak a béreskedés, de nem mert az apjának ellenszegülni. A gazdája azonban megtudta, hogy jómódú családból való, és így okoskodott: “Miért dolgoztassam ezt a legényt úgy, mint a többi béresemet? Ha keményen fogom, még megharagszik rám az apja!” Így aztán hagyta, hogy kedvére lustálkodjon a fiú.
Ruházta, jól táplálta, és amikor letelt az esztendő, kifizette neki az egy aranypénzt.

Hazatért a legény.
– No, fiam, dolgoztál-e? – kérdezte az apja.
– Dolgoztam.
– Megkaptad-e a béredet?
– Megkaptam.
– Add csak ide!

A legény odaadta bérét, az apja meg fogta, és szó nélkül belehajította a folyóba. A legény nem törődött vele, mi történik az arannyal. Meg hát nem is volt az olyan nagy pénz – egy arany mindössze.

– No, fiam – mondta az apja -, dolgozz még egy esztendőt!

Most egy távoli faluba vitte el a fiát béresnek.

– Látom – mondta a gazdának -, hogy szegény ember vagy, ezért nem is kérek pénzt a fiam munkájáért. Dolgozzék ingyen!

Sejtette a gazda, hogy nem ok nélkül szegődtette hozzá a legényt az apja. Már az első napon keményen megdolgoztatta, és csak napnyugta után adott neki enni.

Így telt napra nap: mivel a gazda dolgos ember volt, már pirkadatkor munkához látott, és felkeltette a bérest is. Egész nap keményen dolgoztak mindketten.

Nehezére esett a munka a lusta legénynek. Nyögött, sóhajtozott, de a gazda úgy tett, mintha észre se venné, és egyre csak nógatta a bérest:
– Ahogy én dolgozom, úgy dolgozz te is! Ne maradj el mögöttem!

Egy idő múlva a fiú beleszokott a munkába, és már nógatni se kellett. A gazda olykor még meg is dicsérte. Lassan kérges lett a tenyere, elkopott a szép ruhája.

Amikor letelt az egy esztendő, azt mondta a gazda:
– Apád nem kért fizetséget a munkádért, de olyan derekasan dolgoztál, hogy nem bocsáthatlak el üres kézzel. Itt van két arany!

Hazatért a fiú. Ahogy meglátta az apja, rögtön megkérdezte:
– No, dolgoztál-e fiam?
– Dolgoztam.
– Aztán jól-e?
– Jól.
– Hát bért kaptál-e?
– Két aranyat kaptam.
– No, add csak ide!

Odaadta a legény az aranyat, az apja meg meglengette a karját, hogy a folyóba vesse a pénzt. De a fiú odaugrott és gyorsan elkapta a kezét.
– Apám, ne dobd a folyóba ezt a két aranyat! Nehéz munkával szereztem!

Erre elmosolyodott az apa és ezt mondta:
– Látom, fiam, hogy megszolgáltad azt a pénzt! Amit pedig megszolgált az ember, azt nem szórja hiába! Érted-e most már?
– Értem, apám! – felelte a dolgos legény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás