Barion Pixel

7.1. A saját sorsodról van szó!

Könnyen besétálunk a csapdába. Saját illúzióink, rossz lelkiismeretünk, kisebb-nagyobb hazugságaink és szorongásaink építette csapdába.

Később már magunk sem tudjuk, miért halad életünk az egyik vágányon, s nem éppen az ellenkező irányba vivő másikon. Mi irányítjuk-e még sorsunkat vagy csak úgy hánykolódunk a véletlen választások sikerei és kudarcai között?

Nézz szét környezetedben! Hányan vergődnek elrontott életük hálójában. Pedig nagyon egyszerű. Csak azt kéne tenniük, hogy… És mindannyiunknak van egy-egy kitűnő ötlete, hogyan szabaduljon ki barátunk vagy barátnőnk a szenvedések szorításából.

Könnyen adunk tanácsot másoknak, hiszen olyan egyszerűnek tűnik távolról. Csak a körülményeken kell változtatni egy keveset, aztán minden megoldódik. A saját sorsunk persze sokkal bonyolultabb, mindig ott az igaznak tűnő magyarázat; ezt ezért nem tehetem, azt meg másért nem.

A megoldás mindig végtelenül egyszerű, mint a legegyszerűbb matematikai feladványé, ha megtaláltuk a hozzá szükséges képletet. Sorsunk útvesztőiből is épp ilyen egyszerűen lábolunk ki, ha megvan a szükséges képlet.

Kevesebb lettem ugyan egy illúzióval, de gazdagabb egy új tapasztalással. Meg tudok állni a saját lábamon − mondta Laura barátnőm vagy húsz éve egy szilveszter estén.

Laura barátnőm volt a tökéletes anya, feleség, kolléga és beosztott. Egyszerűen nem tudta elviselni, ha egy homokszem került a gépezetbe. Körülötte minden olajozottan működött. Ha mégsem, akkor úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Mi is így tettünk. Azt hiszem, ezt el is várta tőlünk.

Egy délután azonban bekövetkezett a csőd. Minden összeomlott körülötte. Rájött, hogy a családja évek óta hazudik neki. Az otthona nem jelent többet egy halom véletlen folytán összevásárolódott bútordarabnál. A kollégái teljesen közönyösek a sorsa iránt, a főnöke pedig egyszerűen butácskának tartja. Megjegyzem, nem is tűnhetett másnak az állandó szolgálatkész mosolyával, a főnök javaslatait helyeslő kiskutya-pillogásával. Az örök tetszeni akarás ostoba igyekezetével, a negyvenévesen is kislányos naivságával. Szinte kiáltotta a főnökének: itt vagyok, használj ki, rúgj belém, ha dühös vagy a rosszul sikerült tárgyalás vagy üzleti döntés miatt. Szerencséje volt, a főnöke úriember lévén, csak módjával élt ezekkel az eszközökkel. Egyszerűen buta libának tartotta.

Mi történt akkor délután? Semmi rendkívüli. Csak ő nem bírta tovább. A szép harmonikus élet illúziója egyszerűen tovaszállt. Laura pedig ott maradt tisztánlátásának minden keserűségével.

Sok-sok estébe telt, míg megértette, nem történt semmi, csak megtanult látni ő is. Nem a családja, a barátai és a kollégái hazudtak, ő akarta hibátlanabbnak, tökéletesebbnek látni őket, mint amilyenek valójában. Ő hunyta be a szemét évekkel ezelőtt, hogy elmeneküljön álmai rózsaszín világába, ahol a gyermekei szófogadóak és sikeresek, ahol a férje tehetsége és szorgalma biztosítja a család jólétét, ahol számítanak rá kollégái, munkája nélkülözhetetlen, ő maga pedig pótolhatatlan főnöke számára.

Mindez igaz is lehetett volna, csak éppen nem ennyire, csak éppen nem így. Ez valahogy fele volt az igazságnak.

Volt neki egy csodálatos módszere. A hörcsögtaktika. Gyűjtögette és tárolta a naponta lenyelt adagokat. Megemészteni viszont nem akarta őket. Egy napon azután szervezete csődöt mondott. Minden visszajött. Megemésztetlenül.

A sokadik beszélgetésünk is ugyanazt a problémát boncolgatta. Ő rendet és harmóniát akar maga körül, nem tudná elviselni, ha imádott lánya nem házasodna össze hamarosan megszületendő gyermeke apjával, ha fia nem fejezné be egyetemi tanulmányait, s nem lépne az apja nyomdokába. Pedig a fiú már évek óta csak hazudta, hogy még jár az egyetemre, közben réges-rég egy zenekart alapított, s azzal járta az országot.

Ezt persze mindenki tudta. A lánya jól megvolt a barátjával, összeházasodni viszont egyáltalán nem akartak. Elvből, mondták mindig az anyai sürgetésre, jóllehet ők is a divatnak hódoltak, mint annyian a környezetükben. Éppen ezért felesleges volt minden sürgetés. A férj tehetségéről pedig mindenki tudta, hogy tehetségesen tudja áldozatait kelepcébe csalni. Kétes ügyleteiből származó jövedelmét hazudozásainak köszönheti. Ezen a téren valóban szorgalmas volt. Átlagon felüli jövedelmük miből származik, arról Laurának fogalma sem volt, hisz minden történet arról szólt, hogy ő éppen mit nem tudna elviselni. S mert annyira törékeny, annyira finom és sebezhető volt, a környezete meg akarta kímélni.

Szeretetből hazudott neki. Ő mohón vágyott a hazugságra, s közben emésztette a szorongás, mi lesz, ha mégis…

Az egyik, sokadszorra eredménytelen beszélgetés végén ismét kétségbeesve törtem a fejem egy új vagy legalábbis újnak tetsző megoldási javaslaton. Majd hirtelen ötlettel azt mondtam neki, hogy menjen ki egy szép virágos mezőre, feküdjön le a fűre, és nézze, hogyan úsznak a bárányfelhők az égen. Ne figyeljen semmire, élvezze a csendet, a rét és az ég szépséges harmóniáját. Itt fog megvalósulni az, amit mostanáig elvárt a külvilágtól. A tökéletes egyensúly. A legelső hangyacsípésig. Ha szerencséje van, teljes három percig.

Laura döbbenten nézett rám, majd elnevette magát. A nevetésén láttam, hogy megsértődött, amiért kicsúfoltam. Később, hónapok múlva belátta, hogy rossz vágányon haladt évekig. Azzal áltatta magát, hogy amiről nem vesz tudomást, az nincs is. Pedig volt, és az évek során egyre üszkösebbé vált.

Szerencsére később nem esett át a másik végletbe. Nem vált kegyetlenül szókimondóvá. Bár, elmondása szerint, kialakított egy technikát. A szembesülés technikáját. Mindig mindenről tudomást vesz, s azonnal reagál is rá, sokszor csak úgy önmagában. Ha az eladó arcán átfut egy kis mosoly, tudja, hogy a másik kalapot kellene választania. Ha egy hosszabb telefonos ismeretség után először találkozik személyesen egy ügyféllel, s az nem tudja titkolni a csalódását (a hangja alapján Laurát fiatalnak és elképesztően szexisnek gondolják a férfiak), barátnőm ilyenkor kedves mosollyal közli, hogy huszonöttel több és a festék alatt már szinte teljesen ősz. Egy könyvet tudna írni arról, hogyan vágja ki nehéz helyzetekben magát a férfi. Mindezt természetesen illusztrálva. Az igazi sikere a körülötte kialakuló őszinte légkör. Gyorsabban és eredményesen dolgozik. Új főnöke csodálja, és valóban nélkülözhetetlennek tartja.