Barion Pixel

2.2. Én nem…! Én más akarok lenni!

Már nem utánoztam anyámat. Sőt, éppen olyan nem akartam lenni, mint ő. Lelkesen hallgattam a férfiak világmegváltásait. A politika érdekelt és a gazdaság.

Nem akartam olyan unalmas nő lenni, mint az anyám meg a barátnői, akik idejük jó részét saját testi-lelki bajaik elemezgetésével és ételreceptek mesélésével töltik. Közben kövérek, fáradtak és unottak.

Tizenévesen úgy láttam, ők végképp bezárultak a világ előtt, az életnek csak egy nagyon vékonyka szeletébe kóstolnak bele.

Én viszont az egészet akartam.

Itt és most kell élnem felkiáltással habzsoltam az élet minden pillanatát. Órákon át vitatkoztam a barátaimmal a világ nagy kérdéseiről, meg persze önmagunkról. A világ önmagunkon keresztül létezett, mi pedig a világgal szembeállítva fogtuk fel létünk értelmét. Koncertek, nagy és fontos filmek. Avantgard színház és képzőművészet.

Új gondolatok, új megfogalmazás. Jó volt elvetni az ósdi idióta szokásokat.

Kinek kellettek már a kiürült formaságok? Új világ készült, s ebben a világban fontos szerepet szántam magamnak.

Készültem hát lázasan a hivatásomra.

Tudtam, a karrier lesz fontos számomra.

Szabad és független nő akartam lenni, aki az élet minden területén felveszi a versenyt a férfiakkal.

Siker és pénz.

Nélkülözhetetlen szabadságkellékek. Hát meg akartam szerezni őket.

A párkapcsolat?

Itt is én akartam választani. Kiemelni az egyetlen tökéletest a nagy tömegből.

És vele élni.

Milyen formában?

Mindegy.

Házasság vagy együttélés, a fontos az, hogy boldogok legyünk.

Ezt az elvet hangoztattam is úton-útfélen, de anyuka jó kislánya révén mindig a világnak tetszően választottam.

Szavakban forradalmár, tettekben kispolgár voltam.

Idejekorán megrémültem saját merészségemtől.