Barion Pixel

4.2. Az igazság súlya

Sokszor hallottam, de nagyon sokára értettem meg, hogy el kell fogadni, meg kell élni sérelmeinket. Ha megbántódtunk, nem szabad elfojtani indulatainkat, mert ezek személyiségünk részét alkotják. A hosszú időn át elfojtott személyiség pedig súlyos károsodást szenved. El kell fogadni és meg kell élni indulatainkat. Egyet nem szabad azonban, ápolni őket, mert könnyen szép nagy fákká terebélyesedhetnek, olyanokká, melyek árnyékában minden más sorvadásra van ítélve.

A hasonlat Evelyn barátnőmet juttatja eszembe. Mindene megvolt a sikerhez. Gyerekei, munkája és annyi pénze, hogy nem kellett szüntelenül a megélhetésre gondolnia. A körülményei mindent megadtak ahhoz, hogy harmonikus életet élhessen. Balsorsára még többletet is. Az anyósát. Energikus ötvenes nő volt. Mindenben ellentéte Evelynnek. Tudta mit akar.

Többnyire el is érte a célját. Elvárta, hogy családja is így élje az életét. Céltudatosan és határozottan. Ha valamivel nem értett egyet, megmondta. Nyíltan és megfellebbezhetetlenül. Éppen ezt nem bírta el Evelyn. Ő sokkal lágyabb volt, szerette becsomagolni a mondandóját. Bántani is tudott, ha akart, de mindig burkoltan. A megcélzott áldozat jóval a találat után ébredt rá, mi is történt. A két nő folyamatosan ütközött. Míg az anyós gyorsan kiheverte a sebeket, addig Evelyn ápolgatta őket, fel is tépte, hogy tovább foglalkozhasson velük.

Úgy érezte, ő a vesztes.

A saját férje is ellene fordult. S lassan betöltötte életét az anyósa iránt táplált gyűlölete. Elemezgette viselkedését, párbeszédet folytatott vele gondolatban. Figyelte párját, hogyan válaszol az anyjának, majd neki, aki mégiscsak második a sorban. Ezt szóvá is tette, s a tagadó válasz csak olaj volt a tűzre. Ez az ellenszenv lassan behálózta kettejük kapcsolatát, később pedig átterjedt a gyerekekre is. Mit mondott, mit ajándékozott nektek a nagyanyátok? Persze a többi unoka… Őket jobban szereti. Az ellentmondás újra csak olaj volt a tűzre.

Az életük lassan elviselhetetlenné vált.

Gyűlölködő pillantásokat váltogattak. Csak haraggal tudtak egymásra gondolni. Mindenki menekült a családi házból. A gyerekek legszívesebben házon kívül töltötték minden percüket, ami miatt folytonos lelkiismeret-furdalástól szenvedtek. A családi béke és harmónia helyét a bűntudat és a gyanakvás vette át.

Mindez miért történt? Senki sem tudta már.

Evelynnek el kellett volna fogadnia, hogy anyósa nem olyan, mint ő. Elsősorban önmagával kellett volna kibékülnie. Kevésbé agilis, mint ő, többet is hibázik, ezzel együtt szeretetre méltóbb is. Nem éppen ezért választotta őt a férje?

Evelyn azonban egyetlen megközelítésből látta a világot. Anyósával való sikertelen kapcsolatának a szemszögéből. Boldog lehetett volna. Szeretetet adhatott és kaphatott volna, ha észreveszi, hogy élete mennyi lehetőséget kínál. Ő egyet választott. Ez lett a tragédiája.

Napokon át próbáltam kívülről nézni önmagam és környezetem. Hiába. Hol teljesen eltávolodtam a valóságtól, hol megragadtam egyetlen részletnél.

Egy véletlen ötlet folytán akadtam rá a „képzeld magad az ő helyükbe” típusú gyakorlatra.

Miért viselkednek velem az emberek egy bizonyos módon?

Mi váltja ki bennük azt a reakciót; az egyikben agresszivitást, a másikban a tények elpalástolásának szándékát, amit nevezhetnénk egyszerűen hazugságnak is, de ez a hazugság jó szándékú fajtája.

Ne tudd meg az igazat, mert összeroppannál a valóság terhe alatt. Valóban nem lennél képes elviselni a terhet, vagy egyszerűen nem szeretsz nehéz helyzetbe kerülni, ezért öntudatlanul sugárzod magadról a törékenységet. Leadsz egy hamis információt, ezzel környezeted ráhangolod az általad legkényelmesebbnek tartott reakciókra. Lám ilyen egyszerű. Te pedig csodálkozhatsz, miért viselkednek veled másképpen.

Így tett Shirley barátnőm is. Amikor számára veszélyes, vagy legalábbis kényes témához érkeztünk, az orrcimpái ideges rángatózásba kezdtek, ide-oda pillogott, fülcimpái kipirultak, teste kissé megfeszült és előredőlt; tehát minden lehetséges módon jelzett a környezetének.

Félek, nem akarom, mondta a testbeszéde. Mi, a tapasztaltak, rögtön értettük és témát váltottunk. Akadt olykor-olykor egy-két új figura, aki nem ismervén a játékszabályokat, folytatta útját az ingoványos talajon, s hamarosan meg is tapasztalhatta, hogy mondandójának tárgya nem vált ki nagy érdeklődést, hisz barátnőnk egy mesteri fogással új téma felé terelte a beszélgetést.

Soha nem vallotta volna be magának, hogy fél. Mitől? Mindentől, ami nem felel meg az általa elképzelt ideális életmodellnek. Jelszava a diszkréció volt. Ő nem akar másokat kényelmetlen helyzetbe sodorni. Pedig ő félt a kényelmetlen helyzetektől. Talán tudta, hogy egy szép napon szembesülnie kell élete összes hazugságával. Megpróbálta hát ezt az időpontot a minél távolabbi jövőbe eltolni. Kellemetlen, feszültségterhes légkört teremtett maga köré. Nem szerettünk vele lenni.