Barion Pixel

5.2. Tanulj meg kérdezni!

Mindenki játssza a saját szerepét a saját skatulyájában.

Jó-e a szerep? Igazán nekünk való-e? Nem kérdezi senki. Évekkel ezelőtt kiosztódtak. Azóta játsszuk. Egyre fásultabban.

Szokásaink lassan rítusokká válnak.

A férj hazajön.
Fáradt.
Megiszik egy-két whiskyt.
Panaszkodik.

Feleség, ugyanannyi whisky, ugyanannyi panasz.
Kellemetlen találkozások.
Bedöglött a mosógép, nem tudott kimozdulni.
Gyerek.
Iskola.
Mi újság?
Semmi.
Vacsora.
Újság.
TV.
Internet.

Képesek vagyunk nap mint nap, lépésről lépésre végigjátszani ugyanazt a jelenetet. Mindannyiunkat untat. Ezt látjuk máshol is. Végtére is ez a család.

Ilyenek vagyunk valójában? Fásultak, közönyösek. Kényszeredetten mosolygók. Színlelten megértők. Tettetett segítőkészek.

Nem.

Az esetek többségében nem. Egyszerűen csak elfeledkeztünk valamiről. Belevinni kapcsolatainkba az érdeklődésünket, a szellemi és érzelmi frissességünket. Mindig a tegnaptól folytatjuk, s megfeledkezünk arról, hogy minden kapcsolat szüntelen újrakezdés.

Ahogyan mi is változunk az évek folyamán, másként látjuk önmagunkat, más célokat tűzünk magunk elé, mást tartunk fontosnak és lényegtelennek, így változik a környezetünk is. Tudnunk kell észrevenni e változást. Részt kell vennünk benne. Nem a képernyő előtt ülünk, nem nézők vagyunk. A dolgok nekünk történnek.

Ne akarjuk a dolgokat olyannak látni, amilyennek szeretnénk, vagy ahogyan kényelmes lenne nekünk. Akarjuk olyannak látni, amilyenek azok valójában.

Ehhez persze meg kell szabadulni saját előítéleteinktől. Ez a legnehezebb akadály. Gyermekkorunk óta adagolják belénk, kis dózisokban ugyan, de folyamatosan. Ezt nem illik, azt nem szokták. Ilyen emberekkel nem barátkozunk. Y, elvált asszony, jobb lesz óvatosnak lenni, hiszen nem véletlen az, ha . . . Természetesen mindig alá tudjuk támasztani előítéleteinket. A tapasztalatok, a későbbiekben beigazolódó első benyomások „nagyszerű iránytűk”. Nem árt azonban, ha óvatosan kezeljük őket.

Ne felejtsük el gyermekkorunk legegyszerűbb kérdését!

Miért? Miért?

Merjük feltenni ezt a nagyon is egyszerű kérdést!

Miért cselekszik így?
Miért választotta ezt a megoldást?
Miért, miért és miért?

Önmagunkért kérdezünk. A miértek közelebb visznek a másik megértéséhez. Megpróbáljuk a világot az Ő szemszögéből látni. Lehet, hogy eredményünk nem lesz az övével azonos. Egy azonban biztos, sokkal árnyaltabb lesz, mint korábbi véleményünk.

Óvakodjunk a „miért nem” kérdésektől.

A „miért nem” alattomosan erőszakos. A saját igazunkat akarjuk a másikon keresztülvinni kérdő − és nem parancsoló − formában.

Azzal, hogy megtanulunk kérdezni, könnyebben észrevesszük a másik igazságát, még akkor is, ha az nem egyezik a saját szempontjainkkal, s mi magunk azt az utat nem találjuk helyesnek. El kell fogadnunk jellemünk és élettapasztalatunk különbözősége okozta választásokat. Ha el tudjuk fogadni, tudunk együtt élni vele. A kompromisszumok a harmonikus kapcsolat velejárói. Pillanatnyi lemondás, de nem önfeláldozás.